Június ekkor változott meg minden, egy hét se kellett, hogy beléd szeressek. A minden napi beszélgetések, hülyülések, kamozások hiányoznak a legjobban. Kisebb-nagyobb veszekedések se tudtak közénk állni. Egyre többet és többet beszéltünk én pedig egyre, egyre jobban szerettelek. Az elején is annyi alkalmam lett volna elmondani mit is érzek, de rettegtem, hogy te nem így érzel. Aztán egyszer eljött a Szept.1 és a megígért 100 akárhány puszidat akartad és ha más pasikról beszéltem rögötn féltékeny lettél, de kurvára nem ért semmit, mert nem szerettél. Közbe amikor összejöttél Amy-vel /kitalált név/ amitől megszakadt a szívem, de nem tudtam ellene mit tenni. Kb 1 hét után nagy örömömre dobtad. Azután nem sokkal mi elmentünk nyaralni és pár napig nem is beszéltünk, mert amikor fent voltam te nem..de egyik este fent voltunk egyszerre és te pont akkor írtál amikor én is akartam. :D A beszélgetés alatt milliószor elmondtuk, hogy mennyire hiányzik a másik és mennyire szeretjük egymást. Amikor visszajöttünk és megláttalak a nyakadba ugrottam. Aztán addig kérleltél, amíg Szept. valahanyadikán nagyszünetbe megkaptad az első szájrapuszidat. /és itt most sírok/ Utána csak teltek a napok, hetek és Okt.valahanyadikán este megkérdezted, hogy járunk-e igent mondtam, de te félórára rá mondtad, hogy inkább ne járjunk, mert azzal tönkre tennénk a barátságunkat, ha összejövünk. Nagyon kibuktam akivel csak kamoztam látta, hogy sírok, de nem tudtam mit csinálni, mert a könnyek csak jöttek. Másnap dél körül rám írtál, hogy szeretsz és járjunk kételkedtem, hogy igazat mondassz ezért visszakérdeztem, hogy biztos akarod-e..és azt mondtad igen ezért igent mondtam..akkor a világ legboldogabb embere voltam. Okt.13.-án Adam/kitalált név/ azt mondta, hogy smároltál Amy-vel. Először neki hittem, de te mondtad az igazat, azt hogy nem mivel szerettél nem dobtál azért, mert nem neked hittem, de akkor történt valami..valami én sem tudom mi, de valami negatív történt. Okt. 18.-án dobtál nagyon fájt, de nem mutattam. / :( / Aztán Okt.Xén összejöttünk megint, körübelül 1 órát kaptam és dobtál..itt nagyon kibuktam egész este csak sírtam..24.én összejöttél Taylor-ral /kitalált név/ amibe majdnem beledöglöttem, de ezt sem mutattam...addig fajult ez az egész, hogy megutáltuk egymást ami részemről nem volt igazi utálat, mert csak az eszemmel utáltalak a szívemmel szerettelek. Ami azóta napról napra csak erősödik...Nem tehetek róla SZERETLEK ÉS KELLESZ!
Utána persze kibékültünk és jóba lettünk, de ezt nem sikeülr csak kb. 3 hétig megőrizni, mert azóta berágtál rám és folyton baszogatsz..de kibékültünk, és azóta ki is álltál már mellettem és ez így kurva jól esett. /*-*/
U.i.:helyesírást ne nézzétek, a lényeg az az, hogy télleg így történt! (: